A klímaváltozás elleni fellépés és a gazdasági fejlődés kapcsolatát vizsgálja a hét ország kezdeményezésére alakult, Global Commission on the Economy and Climate nevű nemzetközi bizottság, amely 2014 szeptemberében adta ki jelentését Better Economy, Better Climate címmel. A kormányfőkből, pénzügyminiszterekből, vezető közgazdászokból, valamint a gazdasági és pénzügyi világ meghatározó szereplőiből álló testület jelentése meggyőző bizonyítékokkal igazolja, hogy úgy is lehet segíteni a gazdasági növekedést, javítani a lakosság életszínvonalát, munkahelyeket teremteni és csökkenteni a szegénységet, hogy mindeközben a klímaváltozás legveszélyesebb kockázatait is megelőzzük. Ráadásul a jelentés készítői szerint ez minden ország számára járható út, függetlenül az adott ország fejlettségi szintjétől.
A jelentés célja, hogy tájékoztatást adjon a közszféra és a magánszféra gazdasági döntéshozóinak, akik közül ugyan sokan felismerik már a klímaváltozás által okozott kockázatokat, de meg kell birkózniuk olyan, rövidtávon jelentkező gondokkal, mint a munkahelyek fenntartása, a versenyképesség javítása és szegénység leküzdése. A jelentés összeveti a nyilvánvaló bizonyítékokat az elemzések eredményeivel, és közzéteszi a világ különböző országaiból, városaiból, valamint az üzleti életből gyűjtött tapasztalatokat.
A jelentésről számos érdekes cikk jelent meg a világsajtóban.
Ezekből egy válogatás ide kattintva olvasható.
A jelentés következtetése az, hogy az egyes országoknak, bármilyen is a jövedelemszintjük, megvan a lehetőségük arra, hogy tartós gazdasági növekedést építsenek fel, és ezzel együtt csökkentsék a klímaváltozás hatalmas kockázatait. Ezt a globális gazdaságban rejlő strukturális és technológiai változások és a növekvő gazdasági hatékonyság esélyei teszik lehetővé. A szükséges beruházásokhoz a tőke rendelkezésre áll, az innovációban rejlő tartalékok pedig hatalmasak. Amire szükség van, az a hiteles és következetes politikai döntéshozatal, valamint a következetes gazdaságpolitika.
A következő 15 év kritikus lesz, mivel a globális gazdaság mély strukturális átalakuláson megy keresztül. Maga a világgazdaság több mint a felével növekedni fog, a városlakók száma egymilliárddal nő, és a gyors technológiai fejlődés továbbra is folyamatos változásokat hoz majd az üzleti világban és az emberek mindennapi életében. Mintegy 90 milliárd dollárnyi befektetés várható a világ városi és vidéki infrastruktúrájába, valamint energiarendszereibe. Ezeknek a változásoknak a menedzselése alakítja majd a növekedés, a termelékenység és az életszínvonal jövőbeni szerkezetét.
A következő 15 év beruházásai meghatározzák meg a világ éghajlati rendszerének jövőjét is. A múltbeli széndioxid kibocsátás üvegház hatása által okozott éghajlati változásoknak máris komoly gazdasági következményei vannak, különösen a világ azon részein, amelyek ezeknek a hatásoknak jobban ki vannak téve. Az üvegház-hatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó, komolyabb beavatkozások nélkül a következő 10–15 évben majdnem bizonyosra vehető, hogy az átlagos globális felmelegedés meg fogja haladni a 2º C-ot, pedig ennek meg nem haladásában megállapodott a nemzetközi közösség. A jelenlegi trendek mellett a melegedés az évszázad végére meghaladhatja a 4º C-ot, ez pedig szélsőséges és potenciálisan visszafordíthatatlan következményekkel jár. Az üvegházhatású gázkoncentráció további növekedése és a ragaszkodás a magas széndioxid kibocsátású techológiákhoz, valamint a késlekedés a kibocsátás csökkentésében egyre növekvő ütemben teszi drágábbá az elmozdulást egy alacsonyabb széndioxid kibocsátású gazdaság felé.
A jövőbeni gazdasági növekedéshez nem kell lemásolnunk a múlt magas széndioxid kibocsátású , egyenlőtlen elosztású modelljét. Ma már hatalmas potenciál áll a rendelkezésünkre a nagyobb hatékonyságba, a strukturális átalakításokba és a technológiai fejlesztésekbe történő beruházásokhoz a gazdasági három kulcsfontosságú rendszerében.
I. A városok a gazdasági növekedés motorjai. Itt jön létre a globális gazdasági össztermék mintegy 80 százaléka, ugyanakkor a városok felelnek a globális energiafelhasználás és az ehhez kapcsolódó üvegházhatású gázkibocsátás körülbelül 70 százalékáért is. Az, hogy a világ legnagyobb és leggyorsabban növekvő városai miként fejlődnek a jövőben, kritikus lesz a globális gazdaság és az éghajlat változásának alakulására. A városok növekedése ma javarészt tervezetlen és strukturálatlan, aminek jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti költsége van. A tervezett fejlesztés úttörői szerte a világon megmutatják, hogy a tömegközlekedés köré épített és szervezett városfejlesztés olyan városokat hoz létre, amelyek gazdaságilag dinamikusabbak, egészségesebbek, és alacsonyabb üvegházgáz kibocsátásúak. Az urbanizáció ilyen megközelítése a városi infrastruktúrafejlesztés tőkeigényét több mint 3 trillió dollárral csökkentheti a következő 15 évben.
II. A földhasználat hatékonysága fogja meghatározni, hogy a világ el tudja-e látni táplálékkal a 2030-ra már nyolcmilliárdosra becsült lakosságot a természeti környezet fenntartása mellett. Az élelmiszertermelés volumenét lehet növelni, az erdőket megvédeni és a földhasználat üvegház hatású gázkibocsátását csökkenteni a növénytermesztés és állattenyésztés termelékenységének a növelésével, új technológiák alkalmazásával és a talaj- és vízgazdálkodás átfogó megközelítésével. A világ elhanyagolt földterületeinek 12 százalékát helyreállítva 2030-ra további 200 millió embert úgy lehet ellátni élelmiszerrel, hogy közben javítjuk az éghajlati alkalmazkodást és csökkentjük a széndioxid kibocsátást. Az erdőirtás lelassítása és végső megállítása elérhető, ha az erdővédelem és vidéki térségekben a jövedelmek növelése iránti nemzetközi támogatás erős belföldi elkötelezettséggel párosul.
III. Az energiarendszerek adják minden gazdaság hajtóerejét. A tiszta energia jövője szempontjából fordulóponthoz értünk. A szénfelhasználás ma már kockázatosabb és drágább, mint korábban volt: növekvő importfüggőséggel és emelkedő légszennyezéssel jár. Elsősorban a szél- és napenergia gyorsan csökkenő költségei révén a megújuló és más, alacsony széndioxid kibocsátású energiaforrások a következő 15 évben az új energiatermelési kapacitásoknak már több mint a felét adhatják. Az energiahatékonysági beruházásokra fordított, növekvő források – az iparban, az épületekben és a szállításban – óriási tartalékokat rejtenek az igények csökkentése és menedzselése terén. A fejlődő országokban a decentralizált megújuló energiaforrások több, mint egy milliárd ember számára segíthetnek hozzáférést biztosítani villanyáramhoz.
A fenti rendszerekben három „változásvezérlő” tényező összekapcsolására van szükség a piaci, a politikai és az intézményi akadályok leküzdése, valamint az alacsony széndioxid kibocsátású növekedés elérése érdekében.
A forráshatékonyság növelése a lelke mind a növekedésnek, mind pedig a kibocsátás csökkentésének. Számos gazdaságban piaci és politikai hibák torzítják egyaránt a források hatékony elosztását, miközben növelik a kibocsátást. Míg a tiszta energia támogatását éves szinten körülbelül 100 milliárd dollárra becsülik, addig a szennyező fosszilis tüzelőanyagok támogatására már évente mintegy 600 milliárd dollárt fordítanak. A fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetése javíthatja a növekedést és olyan forrásokat szabadíthat fel, amelyeket az alacsony jövedelmű emberek támogatására lehetne fordítani. Az erős és tervezhető szénár magasabb energiatermelékenységhez vezet, és olyan új bevételeket generálhat, amelyeket adócsökkentésre lehet fordítani. Emellett jól megtervezett szabályozókra, például a különböző gépek, berendezések és a gépkocsik szigorúbb működési szabványaira is szükség van.
Az infrastrukturális beruházások képezik a modern gazdasági növekedés alapját. Az infrastruktúra alacsony széndioxid kibocsátású formái a legfontosabbak a jelenlegi kibocsátási szint csökkentéséhez. Mégis sok gazdaság a mai napig nem mozgósít elegendő pénzügyi forrást az ilyen jellegű infrastrukturális igények kielégítésére. Ennek oka nem a globális gazdaság tőkehiánya. Számos országban ez a közfinanszírozási kapacitás hiányának, valamint annak a piaci felfogásnak az eredménye, amely szerint ezek a beruházások alapvetően nagyon kockázatosak. A pénzügyi innováció – például a zöld kötvények és a kockázatmegosztó pénzügyi eszközök és termékek – összhangba hozhatják az alacsony széndioxid kibocsátású eszközök kockázatát a befektetők igényeivel, s ezáltal potenciálisan akár 20 százalékkal is csökkenthetik az alacsony széndioxid kibocsátású villamosenergia-beruházások finanszírozási költségeit. E célok érdekében meg kell erősíteni és bővíteni kell a nemzeti és nemzetközi fejlesztési bankokat.
Az innováció ösztönzése a technológiákban, az üzleti modellekben és a társadalmi gyakorlatokban egyaránt hajtóereje lehet mind a gazdasági növekedésnek, mind pedig a kibocsátás csökkentésének. A haladás a digitalizációban, az új anyagok kutatásában, az élettudományokban és a termelési eljárások fejlesztésében is nagy lehetőséget hordoz a piacok átalakítására és az erőforrások felhasználásának számottevő csökkentésére. A technológia fejlődése azonban nem halad automatikusan az alacsony széndioxid kibocsátás irányába. Ehhez világos gazdaságpolitikai jelzésekre van szükség, ideértve az új technológiák és üzleti modellek terjedését gátló piaci és szabályozási akadályok felszámolását, valamint a közpénzek jól célzott felhasználását. Ahhoz, hogy segítsük a forráshatékony, alacsony széndioxid kibocsátású technológiák fejlesztésének egy új hullámát, az állami kutatási és fejlesztési ráfordításoknak a 2020-as évek közepére meg kell háromszorozódniuk és meg kell haladniuk az évi 100 milliárd dollárt.
Átgondolt, jól megtervezett fejlesztés- és gazdaságpolitikák hatására ezeken a területeken a növekedési és az éghajlati célkitűzések kölcsönösen erősíthetik egymást mind rövid-, mind pedig középtávon. Hosszú távon – amennyiben a klímaváltozással nem tudunk megbirkózni – maga a fejlődés kerül veszélybe.
Létfontosságúak tehát a konzisztens, hiteles és hosszú távú politikai jelzések. A piaci elvárások alakításával az ilyen gazdaságpolitika bátorítja a nagyobb befektetéseket és csökkenti az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés költségeit. Ezzel szemben a politikai bizonytalanság számos országban megemelte a tőke költségeit, leértékelte a befektetéseket, erodálta a munkahelyeket és a növekedést. Hosszú távon. az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére tett intézkedések erősödésével jelentős lesz a kockázata annak, hogy a magas széndioxid kibocsátású befektetések leértékelődhetnek vagy „költségeik befagyhatnak”.
A növekedés minősége és üteme is számít. Az alacsony széndioxid kibocsátású fejlesztési politikák számos más előnnyel is járnak, beleértve a nagyobb energiabiztonságot, a kevesebb közlekedési dugót, a jobb életminőséget, az erősebb alkalmazkodást az éghajlati változásokhoz, és magát környezetvédelmet. Emellett ezek a gazdaságpolitikák segíthetik a szegénység csökkentését is. A legnagyobb emissziójú 15 országban a fosszilis tüzelőanyagok elégetése miatti, rossz levegőminőséggel okolható egészségkárosodás által okozott kárt átlagosan a GDP több mint 4 százalékára teszik. Egyre több ország ismeri fel a magas széndioxid kibocsátású fejlesztési modellek fokozott társadalmi költségeit is.
Jól menedzselve az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés infrastrukturális többlet-beruházási igénye szerény. A magas széndioxid kibocsátású gazdaság infrastrukturális fejlesztési igényét – ideértve a szállítást, az energiát, a vízrendszereket és a városokat – 90 trillió dollárra, vagyis átlagosan évi 6 trillió dollárra lehet becsülni a következő 15 évben. Ha kombináljuk a megújuló energiára és a csökkentett fosszilis tüzelőanyagokra, illetve a kompaktabb városokra és a hatékonyabban menedzselt energiaigényekre fordított beruházásokat, az alacsony széndioxid kibocsátású infrastruktúra-beruházások a fejlesztési igényeket csak mintegy évi 270 milliárd dollárral növelik. Ezt a magasabb tőkeigényt pedig teljes mértékben kiegyenlítik az alacsonyabb üzemeltetési költségek, például a kisebb üzemanyag-kiadások. Az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságba történő beruházás az éghajlati kockázatok elleni biztosítás költséghatékony formája.
A jelentés egy 10 pontos Globális Akcióterv legfontosabb ajánlásait fogalmazza meg. A terv a következőket kéri a döntéshozóktól.
1. Gyorsítsák fel az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérést azzal, hogy az éghajlati szempontokat integrálják a legfontosabb központi döntéshozatali folyamatokba. Erre a kormányzati munka és az üzleti élet valamennyi szintjén szükség van a gazdaságpolitika, a projektértékelési eszközök, a teljesítményértékelési mérőszámok, a kockázati modellek és a jelentési követelmények szisztematikus változásai révén.
2. Kössenek egy erős, tartós és méltányos nemzetközi klímaegyezményt, hogy növeljék a belföldi gazdaságpolitikai reformokhoz szükséges bizalmat, a szükséges támogatást nyújtsák a fejlődő országok számára, és erős piaci jelzést küldjenek a befektetőknek.
3. Szüntessék meg a fosszilis és mezőgazdasági tüzelőanyagoknak, valamint a városok túlburjánzásának az állami támogatását, hogy elősegítsék az erőforrások hatékonyabb felhasználását. Bocsássanak rendelkezésre közpénzforrásokat más célokra is, ideértve különböző támogatási programokat az alacsony jövedelműek számára.
4. Vezessenek be stabil, jól tervezhető szénárakat egy jó pénzügyi reform és jó üzleti gyakorlat részeként. Ezzel határozott jeleket lehet küldeni az egész gazdaságnak.
5. Jelentősen csökkentsék az alacsony széndioxid kibocsátású infrastruktúra-beruházások tőkeköltségét. Bővítsék ki a hozzáférést az intézményi befektetési forrásokhoz és csökkentsék ennek a költségét az alacsony széndioxid kibocsátású eszközökbe történő befektetések esetén.
6. Jelentősen növeljék az innovációt az alacsony széndioxid kibocsátású és az éghajlati alkalmazkodást segítő technológiák terén. Háromszorozzák meg a közpénzből történő befektetéseket a tiszta energiák kutatásába és fejlesztésébe, eltávolítva az akadályokat a vállalkozások és a kreativitás útjából.
7. Tegyék a kapcsolt hálózatú és ésszerű méretű városokat a településfejlesztés kívánatos formájává, bátorítva a jobban menedzselt városnövekedést és előnyben részesítve a hatékony és biztonságos tömegközlekedésre fordított beruházásokat.
8. Állítsák meg a természetes erdők irtását 2030-ra, a hosszú távú beruházások és az erdővédelem ösztönzőinek erősítésével, az ezzel kapcsolatos nemzetközi pénzügyi alapokat évi 5 milliárd dollárra növelve, és egyre inkább a tényleges teljesítményhez kapcsolva.
9. Állítsanak helyre legalább 500 millió hektár elvesztett vagy tönkretett erdőt és mezőgazdasági területet 2030-ra, növelve a vidéki jövedelmeket és erősítve az élelmiszerbiztonságot.
10. Gyorsítsák meg az eltávolodást a környezetszennyező, széntüzelésű villamosenergia-termeléstől, azonnal kizárva új széntüzelési erőművek építését a fejlett országokban és 2025-re a közepes jövedelműekben is.
Az első hat ajánlás biztosítja az alacsony széndioxid kibocsátású és az éghajlati alkalmazkodást segítő beruházásokhoz és növekedéshez szükséges feltételek stabil és hiteles keretét. Az utolsó négy ajánlás alapvető változtatási lehetőségekre mutat rá, amelyek motorjai lehetnek a jövőbeni növekedésnek és az alacsonyabb éghajlati kockázatoknak a városokban, a földhasználatban és az energiarendszerekben.
Egy stabil és méltányos nemzetközi megállapodás létrejötte lényeges előfeltétele az egyes országok saját, hazai tevékenységének támogatásához. A fejlett országoknak a folyamatok vezetőiként példát kell mutatniuk saját, jelentős kibocsátás-csökkentésükkel, valamint pénzügyi és technológiai támogatásaik mozgósításával a fejlődő országok számára. Ugyanakkor már most is a fejlődő országok felelősek az éves üvegházhatású gázkibocsátás kétharmadáért. Éppen ezért a kívánatos mértékű globális csökkentés csak akkor lehetséges, ha minden ország kiveszi a saját részét belőle.
Az áttérés egy alacsony széndioxid kibocsátású és az éghajlathoz alkalmazkodó növekedési és fejlődési pályára nem lesz könnyű, a kormányoknak pedig el kell kötelezniük magukat egy igazságos átmenet mellett. Nem minden klímapolitikai döntésnek lehet nyertese minden érintett fél, ugyanakkor néhány kompromisszum elkerülhetetlen, különösen rövidtávon. Habár sok munkahely jöhet létre és sok iparág számára nagyobb piacok és nagyobb profit lesz elérhető, minden bizonnyal munkahelyek el is fognak veszni, különösen a magas széndioxid kibocsátású szektorokban. Az áttérés társadalmi és gazdasági költségeit az elbocsátott dolgozók, az érintett közösségek és az alacsony jövedelmű háztartások támogatásával kell kezelni. Szükség lesz az erős politikai vezetésre és a civil társadalom aktív részvételére, a hosszú távú szemléletre és a felvilágosult üzleti döntésekre egyaránt.
A jelentés bizonyítékok sokaságát mutatja be, hogy a lehetséges teendők milyen hatalmas köre áll előttünk, amellyel fokozható a növekedés és csökkenthető az éghajlati kockázat. A vezető iparágak, városok és országok megmutatják, hogy ez miként lehetséges. A világ gazdasági vezetői egy figyelemreméltó lehetőség előtt állnak, hogy a Földet egy fenntartható felvirágzási pályára állítsák. A döntés pillanata most van. Jobb növekedést és jobb klímát valósíthatunk meg.
A Globális Gazdasági és Éghajlati Bizottságot és vezető projektjét, az Új Klímagazdaságot, azért hozták létre, hogy segítsék a kormányokat, az üzleti élet szereplőit és a társadalmat, hogy jobban tájékozódva hozhassák meg döntéseiket a gazdasági növekedés és fejlődés érdekében, figyelembe véve az éghajlati változásokat is. A teljes Jobb növekedés, jobb klíma jelentéshez látogassa meg a www.newclimateeconomy.net oldalt.
